A Tankcsapda szigeti jelenése olyannyira eredményes volt, hogy az őket követő, dúsgazdag menedzserek által összepakolt finn Rasmus nem vonzott akkora tömeget, mint a magyar „előzenekar”. Az a szép ebben a sikerben, hogy nincs mögötte semmi gyanús, gyomorforgató ügyeskedés.

A debreceni rockerek semmi egyebet nem tesznek, mint évek óta megbízható minőségben hiteles dalokat írnak, és amikor már tudják, érzik, hogy új szüleményeikkel a színpadon sem fognak felsülni, bátran kiállnak, és padlógázt adnak. A Sziget kritikus „népe” pedig évek óta velük tart. Érdekes, a közönségkedvenc banda nemigen tesz pr-ízű gesztusokat a rádióknak és a kereskedelmi tévéknek. S őket hallva, bizony a politikusok és a „tőzsdecápák” is rosszul érezhetik magukat, hiszen a kemény akkordok, a gitárszó mögé rejtik, mit gondolnak a világról.